Stephen King,  2021,  Európa,  3 pontos,  Krimi,  Kisregény

Stephen King – A coloradói kölyök

MŰFAJ: Krimi

SOROZAT RÉSZE:

Ebben a kötetben az “Emelkedés” című kisregény is megjelent, itt olvashatjátok az értékelésemet róla!


FÜLSZÖVEG:

“Castle Rock kisvárosában, Stephen King számos ikonikus történetének helyszínén él Scott Carey, az elvált belsőépítész. Monoton mindennapjait leginkább a beérkező munkák mellett a szomszédjába költözött fiatal nőkkel folytatott sikertelen küzdelem töri meg, akiknek a kutyái rendszerint az ő gyepén végzik el a dolgukat. Scott látszólag nem különbözik másoktól, mégis különös dolgok történnek vele. Napról napra egyenletesen veszít a súlyából, és teljesen mindegy, hogy ruhában vagy ruha nélkül, székkel vagy súlyzókkal áll rá a mérlegre, annak nyelve mindig az adott állapotnak megfelelő súlyt mutatja. Scott értetlenül áll a helyzet előtt, de mivel nem akar kísérleti nyúl lenni egy kórházi műtőasztalon, ezért titkáról egyedül barátjának, dr. Bob Ellisnek mesél. Mindeközben a gyepért folytatott harc során kiderül, hogy a szomszédai által működtetett új étterem gondba kerül. Amikor Scott felismeri a nők felé irányuló előítéletet, beleértve a sajátját is, úgy dönt, mindenáron segíteni fog. Scottnak azonban nem marad sok ideje, súlyvesztése felgyorsul, így szembe kell néznie az elkerülhetetlennel: hamarosan nem marad olyan fizikai erő, amely a földön tartsa. A valószínűtlen szövetségek, az éves futóverseny és Scott rejtélyes szenvedése végül közel hozza egymáshoz a feleket, és a legjobbat hozza ki azokból az emberekből, akik eddig csak a rosszat látták egymásban és saját magukban egyaránt.

Az Emelkedés különleges mese a megértésről, az elfogadásról és a segítésről. És persze a jelenkor amerikai mindennapjairól. Stephen King mindig meg tudja lepni az olvasóit és képes új oldaláról megmutatkozni. Garantáltan felemeli olvasóját.”

 
 
Értékelés

Régóta várólistás már ez a novella nálam, de mivel nem lehetett beszerezni, így még nem olvastam. Örültem, hogy végre megjelenik az Európa kiadónál.

Bevezetés:

A borító eléggé csalódás volt nekem, szerettem volna, ha egy másik novella kerül bele a könyvbe, hiszen az Emelkedés csak nem rég jelent meg, és olyan sok másik novella van Kingtől, amire várnak a fanok. Egy picit azt éreztem, hogy be vannak csapva az olvasók. Gyakorlatilag össze lett mosva a két novella és a borítón sem sok változás történt.

… az ember nem élheti le az életét anélkül, hogy jó néhányszor seggbe ne rúgnák némi hatalommal rendelkező barmok, ….

 

Amit szerettem benne:

A Coloradói kölyök egy könnyed olvasmány, csakúgy, mint az Emelkedés, ezt is igen hamar le lehet darálni. Nem egy kimondottan King novella, itt is próbálkozott mással az író. A szereplők egyszerűek, és egy történetet mesélnek el egymás között. Szimpatikusak; érdekfeszítően van elmesélve a Coloradói kölyök rejtélye.

Nem igazán értettem a Dave Bowie nevet, de azért mosolyogtam rajta.

Tetszettek a párbeszédek, volt néhány humoros mondat, ami feldobta az olvasást. A két öreg kifejezetten kedvelhető volt, a rejtély érdekes, fogalmam sem volt, hogy kerülhetett oda a férfi.

Pozitívum, hogy nem volt túlírva a történet, nem egy hosszú olvasmány. Az elbeszélés érdekes, az alaptörténet is izgalmasnak mondható.

Kedves Olvasó, megkérem, hogy gondolkozzon el egy kicsit a következőn:
Valójában rejtélyek hálójában élünk, és egyszerűen olyannyira megszoktuk már ezt, hogy a rejtély szót kihúztuk a szótárunkból, és egy másikkal helyettesítettük, amelyet sokkal jobban szeretünk: valóság.

 

Ami kevésbé tetszett:

Viszont nem hozza King sajátos elemeit, valahogy olyan gyengének tűnik az egész, hiányzott belőle az a plusz, ami minden más regényében is megtalálható. Ahogy írja is a végén, ez a történet vagy tetszik vagy nem. Csak két választás van.

A rejtélyt szerettem és vártam, hogy mi lesz a könyv vége. Tipikusan szerintem olyan történet, amit jó elolvasni bemelegítésnek egy erősebb novella előtt, ezért is sajnálom annyira, hogy nem egy másik King novella mellé került. Egyedül sem állja meg a helyét, viszont az Emelkedés mellett még gyengébbnek tűnik. Sajnos, valóban nem ez a két legjobb novellája az írónak.
 
A vége nyitott marad, King ránk bízza, hogy mi a rejtély vége. Bosszantó!
 
Összegzés:
 

Nem ez lesz a kedvencem,  de mivel rövid, így hamar el lehet olvasni, és a fanok úgyis eljutnak idáig, aki pedig nem fan, az szerintem olvasson mást!

Könyv említések:

 

BORÍTÓ: Húú, hát nagyon felhúztam rajta magam, nem túl kreatív volt összemosni az Emelkedéssel.

TÖRTÉNET: Egyszeri olvasmánynak jó, eléggé lapos.

KARAKTEREK: Nem igazán nyilvánultak meg, a két öreg poénjai jók voltak.

BORÍTÓ: 2/5

TÖRTÉNET:  3/5

KARAKTEREK: 3/5

KIADÓ: Európa

MEGJELENÉS: 2021

OLDALSZÁM: 420

Kedvenc karakter: Steffi talán

Amit szerettem benne: Humorok, rejtély

Amit nem szerettem benne: Lapos volt, nem túl érdekes

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük