Sorozatok,  Fantasy,  Felnőtt,  2017,  New adult,  Tüskék és rózsák udvara,  Erotikus,  Young Adult,  Könyvmolyképző,  4,5 pontos,  Sarah J. Maas,  Regény

Sarah J. Maas – A ​Court of Mist and Fury – Köd és harag udvara

MŰFAJ: Fantasy

 

FÜLSZÖVEG:

″Én nem vagyok jó. Semmi vagyok, és a lelkem, halhatatlan lelkem el van átkozva… Mintha a tüdőm is cserbenhagyott volna, de próbáltam levegőt venni, hogy ki tudjam mondani, hogy nem.
Nem.
Miután Feyre kiszabadította szerelmét, Tamlint a gonosz tündérkirálynő karmai közül, már halhatatlanként, tündérmágiája birtokában tér vissza a Tavasz udvarába. De nem feledheti sem a szörnyűségeket, melyek révén megmentette Tamlin népét, sem az alkut, amit Rhysanddel, az Éjszaka udvarának rettegett főurával kötött.

Egyre jobban bevonódik Rhys ügyeibe és fellángoló érzelmei hálójába, ám háború közeleg: egy minden eddiginél hatalmasabb gonosz erő fenyeget azzal, hogy mindent elpusztít, amiért Feyre valaha küzdött.
Szembe kell néznie a múltjával, elfogadnia különleges adottságait és döntenie kell a sorsáról.
Oda kell adnia a szívét, hogy meggyógyítsa a kettéhasadt világot.

Sarah J. Maas New York Times bestseller szerző lélegzetelállító fantasy-sorozatának második kötete.

A szerelemért még a halált is kicselezte.
A világ megmentéséért maga lesz az élő fegyver.”

Értékelés

Az oly’ sokak által szeretett könyvvel tavaly ismerkedtem meg, a könnyed, laza stílusával egyszerű volt felvenni a ritmust. Szerettem volna 2021-et úgy indítani, hogy nem egy nehezen olvasható, komolyabb regénnyel nyitom az évet, így esett a választásom erre.

Sarah J. Maas hatalmas rajongói tábort tudhat maga mögött az Üvegtrón sorozat miatt, szerettem volna megismerkedni vele, és mivel ez a sorozat rövidebb, mint az Üvegtrón (és nem mellesleg azt mondják, hogy ez jobban sikerült), gondoltam, hogy üsse kavics, belevágok.

Itt vagy tehát. Téged kerestelek.

Bevezetés:

Az első rész első 50 oldalát imádtam, annyira magával ragadó volt és érdekes, imádtam a könyv borítóját, a sztori kezdetét. Ám úgy éreztem, hogy legalább 100 oldalt kihúzhatnánk a történetből, mert gyakorlatilag nem nagyon történt benne semmi. Kíváncsian vártam a második részt, annyit tudtam az egészről, hogy Tamlint mindenki gyűlöli valamiért, és, hogy ebben a részben végre kiderül mi az oka.

Ott folytatjuk a történetet, ahol az előző véget ért, Feyre tündérré változott és a múltban történt szörnyűséges események nem hagyják nyugodni a lányt. Napi szinten küzd az álmatlansággal, hányással, mert amikor nyugalomra akar térni rémálmai lesznek. Tamlin igyekszik nem tudomást venni az egészről, lekötik a főúri kötelességei és Feyre magányosnak érzi magát, de tudja, hogy nem kellene ezzel foglalkoznia, mert Tamlin mellette áll és ő is átélt dolgokat, amiket meg kell emésztenie.

Amit szerettem benne:

Meglepően jól haladtam a regénnyel, ahhoz képest, hogy 750 oldal, hamar végeztem vele. Az annak is betudható, hogy akciódús, folyamatosan fenntartja az érdeklődést, figyelmet. Szerintem ez a könyv legnagyobb erőssége. A történetben több új karakterrel, lénnyel is megismerkedhetünk, szerettem ezeket a lényeket, kellemes volt olvasni róluk és remélem, hogy a következő kötetben is megmarad ez, hogy az írónő beleépít újabb és újabb teremtményeket.

A regényben, hogy a szereplők törődtek egymással, de a civakodás mindig ott volt közöttük. Izgalom nem hiányzott a kötetből, amint befejeztem egy fejezetet azt éreztem, hogy tovább kell olvasni, tudni akarom, hogy hogyan folytatódik és mi lesz a karakterekkel. A harc és tanítás jeleneteket kedveltem, a szerelmi részt szépen felvezette az írónő, megható volt.

Azt, hogy Feyre és Tamlin a történtek után így érez meg tudtam érteni, logikus volt, hogy azért nem könnyű elfelejteni őket. Azonban a kapcsolatukat nem igazán értettem meg, hiszen támogatniuk kellett volna egymást, nem pedig eltávolodni. Feyre karaktere zavaró volt az egész könyvben a számomra, idegesítő és kedvelhetetlen főszereplője lett a regényeknek. Elég nehéz volt átérezni az érzéseit és megérteni a gondolkodását emiatt.

– Akkor lássunk munkához – mondta és felállt. – Annyira azért lehetnél illemtudó, hogy akkor hívsz rohadéknak, amikor már felvetted a pajzsod.

Imádtam, hogy Rhysand (alias “rohadék”) képbe került és sokkal többet szerepelt, mint az első részben. Adott egy plusz löketet az egész történetnek. Számomra már az előző kötetben is kedvencemmé vált, de most még inkább. Egyértelmű szerintem, hogy mindenki miatta szereti ezt a részt. Nem szerettem azonban azt, hogy ennyire ragaszkodik Feyre-hoz, logikusan már rég nem kellett volna foglalkoznia vele, ha ennyire paraszt módon viselkedik vele a lány. Persze megértem, hogy mik voltak az okai és nagyon szép volt a könyv ezen része, így a végén megérti az olvasó, hogy miért ilyen kitartó.

Ami kevésbé tetszett:

Ám nem tudok amellett elmenni, hogy Feyre mennyire bunkó, arrogáns viselkedést tanúsított, nyilván az egyezségük miatt volt benne valamennyi ellenszenv a férfival szemben, de nekem nem volt logikus. Rhysand a kezdetekből fogva rendes Feyre-val, láthatóan segíteni akar neki és nem pedig ártani. Ennek ellenére Feyre minden egyes alkalmat megragad, hogy beszóljon, utálkozva beszéljen vele és ez mondhatni nem múlik el, csak a könyv vége felé. Egyszerűen fárasztó volt olvasni ezeket a gyerekes beszólásokat és hisztiket, ha ez nem lett volna ennyire erőltetett akkor egy tökéletes regényt kaphattunk volna, amire tényleg azt mondom, hogy: wow, imádtam!

Cassian, Mor és Azriel hármasa érdekes volt, szívesen olvastam volna róluk még többet. Nagyon izgatta a fantáziámat, hogy miket éltek át közösen, mi is az ő múltjuk. Szerettem a közös kajálós részeket, az edzéseket, ezek igazán feldobták a könyvet, el tudnék képzelni hozzájuk még több, viccesebb jelenetet, ezekből úgy éreztem, hogy elég kevés volt, ahol valóban felnevet az olvasó. Nekem úgy tűnt, hogy Maas nem jeleskedik különösebben humor terén, de legalább próbálkozott.

Feyre testvérei a könyv második felében lépnek be ismét a sztoriba, ez kicsit úgy hatott, mintha nem lennének fontosak, ellenben a könyv végén történtekkel, ahol kiderül, hogy igenis fontos szereplőkké válnak a harmadik kötetben. Hiányoltam a könyvből azt, hogy ez fel legyen szépen vezetve, többet kellett volna előszednie őket az írónak, mert így olyan volt számomra, mintha csak hirtelen ötlettel vezérelve hozott volna plusz akciót a könyv végébe, hogy mégiscsak izgalmasan érjen véget. Azt éreztem, hogy ez nem volt az elejétől kezdve kitalálva. Feyre nem igazán gondolt a családjára, és ezt az első könyvben is érezni lehet, olyan, mintha elhagyta volna őket és kész, vége. Amikor az ember ennyire maga alatt van, természetes, hogy eszébe jutnak a szerettei (még ha nem is volt annyira jó a kapcsolat); a lányokon is azt éreztem, hogy “ok, itt van Feyre, és?”, viszont a két testvér közötti kapcsolat nagyon erősre lett írva. Nem életszerű az, hogy három testvér közül csak az egyik van kizárva, a másik kettő között pedig ennyire mély szeretet alakul ki (főleg, hogy Feyre-nak köszönhetik, hogy még élnek és nem haltak meg).

Összegzés:

Összességében tudom ajánlani a könyvet, mert nagyon szórakoztató olvasmány. Méltó folytatása lett az első résznek, és még túl is szárnyalja azt.

Amit pedig soha nem feledek belőle:

 

Rhysand a legsármosabb főúr.
Rhysand a legszórakoztatóbb főúr.
Rhysand a legravaszabb főúr.

BORÍTÓ: Szép, beleillik a fantasy világába, illeszkedik a többi részhez.

TÖRTÉNET: Azonnal elindul, nem kell sokat várni vele. Izgalmas, viszont néhány jelenetnél unalmassá válik, de jobb, mint az első rész.

KARAKTEREK: Feyre karakterén kívül mindenkit szerettem, egyedül ő volt bosszantó számomra.

BORÍTÓ: 5/5

TÖRTÉNET:  4/5

KARAKTEREK: 4/5

KIADÓ: Könyvmolyképző

MEGJELENÉS: 2017

OLDALSZÁM: 752

Kedvenc karakter: Rhysand

Amit szerettem benne: Férfi szereplő, világ, történet

Amit nem szerettem benne: Feyre karaktere

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük