Detektívtörténet,  Helikon,  Agatha Christie,  Miss Marple,  2019,  Krimi,  4 pontos,  Filmadaptáció,  Regény

Agatha Christie – Egy ​marék rozs [Miss Marple 7.]

Rex Fortescue-t, a nagystílű üzletembert senki sem szerette, sőt: sokan legszívesebben eltették volna láb alól. Olyan sokan, hogy amikor egy nap
a közutálatnak örvendő férfiú valóban mérgezés áldozata lesz, a rendőrséget a gyanúsítottak tömege valósággal megbénítja. Szerencsére azonban segítségükre siet a bájos, rózsás arcú, ősz hajú falusi vénkisasszony, Miss Marple, és így aztán mégiscsak horogra akad a valódi tettes.”

Hogy találtam rá?

Szeretem Agatha könyveit és láttam, hogy megjelent ezzel az új borítóval, így kíváncsi lettem. 

Saját példány? Dedikált?

Saját, de nem dedikált.

Kiknek ajánlom?

Mindenkinek, aki olvasott már Agatha könyvet és szerette.

Értékelés:

Nem olvastam még ezt a történetet és a filmet sem láttam, így ötletem sem volt, hogy milyen lehet azon kívül, amit a fülszöveg ígér. Agatha könyvei közül már olvastam jópárat és mindig kedveltem benne a csavaros fordulatokat, no meg azt, hogy bárkire gondolsz gyilkos gyanánt, valószínűleg nem ő lesz az.

Szeretem a detektívtörténeteket, engem már az első néhány oldal után lekötött a regény, hiszen nem volt elhúzva, hamar kiderült a halál és egyből belecsöppentünk a történésekbe. Rex Fortescue-nak több ellensége is volt, így nehéz volt tippelni, hogy ki is ölhette meg őt, ennek a rejtélye engem végigkísért a könyv végéig, mert nem tudtam nyugodni, hogy ki és miért ölthette meg az öreget.

“Crump természetesen hazudik, de ez nem baj, mert ha az ember tudja valakiről, hogy hazudik, akkor az már olyan, mintha az igazat mondaná.”

Csavaros történet a kezdetektől, különösen tetszett, hogy nem egy átlagos Miss Marple regénnyel volt dolgunk, hiszen az öreglány csak a végén csatlakozott a nyomozáshoz, és úgymond kisegítette azt. Élveztem, hogy mások gondolatmeneteit követhettük nyomon.

A versre elkövetett gyilkosságokat szórakoztatónak találtam, adott egy kis plusz élményt a könyvhöz. Ami kissé zavart, hogy túl sok szereplőt mutatott be az írónő, nehéz volt követnem, hogy ki kicsoda és kinek mi az alibije, picit lassabban haladtam az elején emiatt. Ennek ellenére hozta a könyv a megszokott nyomozós, gondolkozós élményt.

Volt egy tippem, hogy ki lehet a gyilkos, de hamar eltették láb alól, így hát csalódottan próbáltam összetenni a dolgokat és újra nekiálltam keresni, hogy ki a tettes. Szerencsére a végére összeállt bennem is a kép és másodjára sikerült kitalálnom, hogy ki ölte meg Rex-et. Büszke voltam magamra és egy kis plusz sikerélményt adott.

Ma már senki sem hisz a varázslókban, senki sem hiszi, hogy a varázspálca egyetlen suhintásával békává lehet változtatni az embert. De ha azt olvassák az újságban, hogy bizonyos mirigykivonatokból készült injekcióval tudósok megváltoztatják az ember szöveteit, és egyszeriben egészen más ember lesz belőle, hát ezt mindenki azon nyomban elhiszi.”

Csak amiatt kap 4 csillagot, mert az elején nehézkesen tettem össze a szereplőket, de utána már nagyon élvezhető és letehetetlen könyvvé vált.

Köszönöm a példányt a kiadónak!

BORÍTÓ:  Nekem nagyon tetszik ez az egységes illusztráció, amit ezeknél a kiadásoknál alkalmaznak. Egyszerű, mégis figyelemfelkeltő és szép. 5/5 

TÖRTÉNET: Hozza a szokásos hatást, csavaros és érdekfeszítő. 4/5 

KARAKTEREK: Érdekesek, bárkiről el tudtam képzelni, hogy gyilkos lehet. 4/5 

Könyvemlítések: Lewis Caroll – Alice csodaországban; Tennyson Alfréd – Királyidillek

Pontozás
Történet: 4/5
Karakterek: 4/5
Borító: 5/5
Kedvenc karakter: –
Amit szerettem benne: Krimi szálat
Amit nem szerettem benne: Az elején a sok szereplőt
Adatok
Kiadó: Helikon
Megjelenés: 2019

Oldalszám: 284 

Műfaj: Krimi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük