Detektívtörténet,  Helikon,  Agatha Christie,  2017,  Krimi,  5 pontos,  Regény

Agatha Christie – A ferde ház


“Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy, szerető, bár kissé zűrzavaros család. A Leonidesek boldogan éltek kis, ferde házukban… Egészen addig, míg a családfő, a milliomos Aristide meg nem halt. Valaki a családból inzulin helyett mérget tett a fecskendőjébe.

Ki a gyilkos, és miért ölt? Szerelemből, pénzvágyból vagy tán bosszúból? A rejtély nyomába eredő fiatalember indítóoka legalább világos: Sophia, az áldozat legidősebb unokája addig nem hajlandó kitűzni esküvőjük napját, míg ki nem derül az igazság…”

Hogy találtam rá?

Szeretem az írónőt, és felkeltette a figyelmemet a történet.

Saját példány? Dedikált?

Saját, de nem dedikált.

Kiknek ajánlom?

Azoknak, akik szeretik a krimiket, vagy az írónő könyveit. Illetve ajánlom még figyelemébe azoknak, akik egy rejtélyes, gondolkozásra sarkalló könyvet szeretnének olvasni.

Értékelés:

Első ránézésre is szerethető már a könyvecske, tetszik ennek a sorozatnak a formatervezésre, az, hogy kicsi, barátságos méret. Könnyű tartani és lapozni, kellemes az oldalak tapintása és nem kenődik el rajta a tinta. Az írónő neve – ha nem ismerik -, egy picit nehezen olvasható, de ettől függetlenül passzol a könyv stílusához.

Az előtörténet, melyet pár oldal után megismerhetjük egyszerű: adott nekünk egy férfi és egy nő, akik szeretik egymást és hosszas várakozás után végre összeházasodhatnának, ha a hölgy családjában nem történne gyilkosság. A céljuk az, hogy megtalálják ki a gyilkos és békében egybe tudjanak kelni.

A történetet Charles szemszögéből olvashatjuk, E/1 személyben. Ettől közelebb érezzük magunkhoz az eseményeket és könnyebben bele tudjuk élni magunkat a nyomozásba. Charles mindvégig próbált kívülállóként gondolkodni, senkiről nem vont le hirtelen következtetéseket és legfőképpen senkit nem ítélt el. Nem fogta a szerelme pártját, a saját gondolatait és megérzéseit használta fel a könyv során, hogy közelebb tudjon jutni a gyilkoshoz. Tetszett, hogy egy szintén kívülálló ember segítségét, tanácsát kérte az ügyben: az apjáét.

“– És különben se vagyok oda Sherlock Holmesért. Rém ódivatú. Hintón furikáznak.”

A Leonides család tagjai érdekesek voltak, és mindenkiről el tudtuk volna képzelni a gyilkosságot, hiszen a nagy vagyon érdekében bárkinek szándékában állhatott volna végezni az öregemberrel. Agatha a legapróbb információkat árulja el egy-egy szereplőről. pl: Nagyon tetszett az a rész, ahol Charles megfigyeli az embereket és megállapítja, hogy egy olyan ember, aki a másikra néz, majd gyorsan el, az félszeg, becsületes embernek számíthat. Egy-két ilyen jellemvonásból már be tudtuk azonosítani, hogy ki milyen ember lehet, ami adott egy kis segítséget.

A nyomozás alaposan fel van vezetve, mindig egyre többet tudunk meg, de soha nem jutunk közelebb ahhoz a személyhez, aki elkövette. Az olvasó maga is úgy hiheti, hogy a nyomozók végig rossz úton járnak, és sokkal körültekintőbbnek kellene lenniük, hogy elkapják a tettest. Akárcsak minden jó krimiben, itt is a félrevezetés tökéletesen kidolgozott, mégis, ha valaki ügyesebb azonnal rájönne, hogy kire lehetne gyanakodni.

Charles nekem egy kicsit érzéketlennek tűnt az eseményekkel szemben, noha jó volt az, hogy senkivel nem volt elítélő, mégis hiányoltam azt, hogy legyen egy elképzelése arról, hogy ki lehetett az elkövető. Hiányzott az, hogy gyanakodjon valakire.
 
Aristide-ről olvastam volna többet, hogy milyen ember lehetett, egy-két helyen voltak elszórva róla infók, de keveselltem. El tudtam volna képzelni, ahogy a szereplők mesélnek többet róla, és jobban megismerjük a kapcsolatot a család és a halott között.
 
Sophiával kapcsolatban mindvégig az volt az érzésem, hogy titkol valamit, és biztosan ő vezet majd el minket a gyilkoshoz. Annyira homályos és kevés dolgot osztott meg a nyomozónkkal, hogy szinte biztos benne az olvasó, hogy valamit rejteget.

“A könyveihez menekült, minél távolabb a való élettől… Azt hiszem, szenvedett… a gyerekek nagyon tudnak szenvedni…”

Számomra izgalmas élményt tudott nyújtani és a végén meglepett, ilyen befejezésre én sem számítottam. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a hasonló történeteket. A könyvből film is készült, amit az elolvasása után érdemes megnézni, hogy teljessé tegyük az élményt! Jó szórakozást!

Köszönöm a példányt a kiadónak!

BORÍTÓ: Illeszkedik a többi kötethez, tetszik, hogy ennyire letisztult és egyszerű. A stílus nagyon jól érezhető belőle, további pozitívuma még, hogy felettébb kedvezően hat ez a kisebb méret. 5/5

TÖRTÉNET:
Egy-két oldalas felvezető után már rögtön belevágunk a nyomozásba és az eseményekbe. Egészen a végkifejletig nem lehet tudni, hogy ki követte el a gyilkosságot, így sok esélyt ad az írónő arra, hogy törjük a fejünket. Engem meglepett. 5/5

KARAKTEREK:
Nem különösebben fogunk megszeretni senkit sem, mert több karakter is színre lép a könyv során, és nem átfogóan ismerkedünk meg velük, de mindegyik külön egyéniség, még ha csak pár percre is találkozunk velük. Vannak negatív és pozitív személyiségjegyeik, így még nehezebb megtippelni, hogy ki lehet a gyilkos. 4/5

 

Pontozás
Történet: 5/5
Karakterek: 4/5
Borító: 5/5
Kedvenc karakter: Nem lett különösebben kedvencem senki
Amit szerettem benne: A történet
Amit nem szerettem benne: Charles kicsit érzéketlen volt nekem
Adatok
Kiadó: Helikon
Megjelenés: 2017
Oldalszám: 270
Műfaj: Krimi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük